Kozmikus elfogóvadászok

A titkos magyar űrkutatás dokumentumai 1. rész

Dr. Remes Péter ny. orvos ezredes, c. egyetemi docens
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszék.
www.drremes.hu. ORCID: 0000-0003-1715-1705.
University of Szeged Faculty of General Medicine Department of Aviation and Space Medicine

Négy magyar űrhajósjelölt, Farkas Bertalan főhadnagy, Magyari Béla főhadnagy, Elek László százados és Buczkó Imre százados 1978. január 22-én érkezett Moszkvába a végső megmérettetésre. A szabályzat szerint négyük közül kellett kiválasztani azt a kettőt, aki megkezdhette az űrhajóskiképzést. A kiválogatás részleteire még visszatérünk, azonban előtte szólnunk kell a színfalak mögött zajló eseményekről is.

A Varsói Szerződés (VSz) űrrepüléseinek hátteréről kevesen tudnak. A hidegháború éveiben a csillagháborús stratégiai célkitűzések között többek között az elfogó vadász-űrhajósok alkalmazása is szerepelt. Feladatuk az ellenséges űreszközök felderítése, tevékenységük megakadályozása és megsemmisítése volt. A VSz katonapolitikai elveinek megfelelően ebben a tevékenységben tervezték a tagállamok részvételét is. Megalakították 262266 hadrendi számú Űrhajós Kiképző Központban (nyílt nevén a Csillagvárosban) a VSz tagállamok űrhajós alegységét, amelynek állománytáblája szerint nemzetekként 2-2 vadászpilóta kiképzését tervezték. A csoporthoz a kubaiak, vietnámiak és a mongolok is csatlakoztak, így az „a szocialista országok űrhajós csoportja” megnevezéssel 18 külhoni vadászpilótából állt. A szovjet parancsnokság alatt repülő űrhajósok alkalmazását a szovjetek hivatalosan vegyes személyzetű űrrepüléseknek nevezték. Idegen állampolgárok szovjet űreszközökön való repültetésének jogi kereteit államközi szerződések biztosították.

Az űrkutatással foglalkozó honvédorvosok titoktartásra voltak kötelezettek, nevüket, tevékenységüket abban az időben nem hozták nyilvánosságra. VSz repülő- és űrorvosai szoros munkakapcsolatban álltak egymással, így ők első kézből értesülhettek egymás munkájáról és a kiválogatás kulissza titkairól.

Szovjet előírásra a VSz űrhajósainak alkalmassági vizsgálatai minden országban azonos módon történtek. A tagállamoknak megküldött repülő- és űrorvosi szabályzat szerint az űrhajós jelölteket olyan vadász- és vadászbombázó repülőgépvezetők közül kellett kiválogatnunk, akik „megfelelő” repülési gyakorlattal rendelkeztek. Előnyben kellett részesítenünk az osztályba sorolásuk alapján nagyobb elméleti és gyakorlati kiképzettségi szintű elfogó vadászrepülőgép-vezetőket, a harci feladatot eredményesen teljesítőket (például az éles rakéta lövészeten kiváló minősítésűeket, vietnámiaknál az amerikaiak elleni légi győzelmet aratókat), és a bonyolult repülési helyzeteket eredményesen megoldó vadászpilótákat (a sérülés nélküli sikeres katapultáltakat, vagy hajtómű leállás utáni sikeres légiindítást teljesítő pilótákat). Az eljárás három fokozatban történt.

Az elsődleges orvosi kiválogatás

Ezekben az években, a VSz tagállamokban hatályos volt a Szovjetunió Honvédelmi Miniszterének a 1970. évi 40. számú parancsa. Ennek a II. rovata, valamint a 2. számú mellékletben megfogalmazott követelmények figyelembe vételével történtek a vizsgálatok. A hétköznapi nyelven csak „szorokovoj prikáz”-nak (negyvenedik parancsnak) titulált követelményrendszer a VSz repülőorvosi számára nem volt újdonság, hiszen a szuperszónikus vadász- és vadászbombázó pilótáinkat már évek óta e szerint a „kettes rovat szerint” minősítettük. Az orvosi és orvos-pszichológusi minősítések és vélemények mellett a hatósági ROB döntéseinél figyelembe vettük az ejtőernyős ugrások, gyakorló katapultálások, illetve a repülési feladatok végrehajtásának eredményeit is.

Az intézeti kivizsgálás

Ezután az űrhajós követelményeknek megfelelő jelölteket intézeti kivizsgálásra rendeltük be a nemzeti repülőorvosi intézetekbe, Magyarországon a kecskeméti ROVKI-ba. Ezt neveztük a második fokozatnak. Itt az előzőeknél magasabb követelményrendszer szerint elvégzett vizsgálatok alapján egy „alkalmas a Juríj Gagarin Űrhajós Kiképző Központban elvégzendő kliniko-fiziológiai vizsgálatokra” minősítésű csoportot hoztunk létre, akik a hivatalos szovjet megnevezés szerint a „pályázó” státuszt kapták meg. Közülük a helyszínre (Magyarországon a ROVKI-ba) utazó Szovjetunió Légierejének Központi ROB tagjai nemzetekként négy-négy jelöltet választottak ki.

A kiválogatás harmadik fokozata

A kiválasztottakat a VSz tagállamokból a Szovjetunióba vezényelték, ahol a Juríj Gagarin Űrhajós Kiképző Központban az alkalmassági vizsgálatokat megismételték, majd a „Szovjetunió űrhajós jelöltjeinek alkalmassági vizsgálatát végző Legfelsőbb Orvosi Bizottság”, mint hatóság elé kerültek. Itt jegyzőkönyvezték, hogy a jelölt átment az űrhajós kiválogatás különböző lépcsőfokain, és teljesítette a kliniko-fiziológiai-, valamint a speciális terheléses vizsgálatokat. A kivizsgálás során megállapították, hogy „egészséges”, miközben egy részletes felsorolásban rögzítették a jelölt alkalmasságát nem befolyásoló szervezeti sajátságait (például: gerinc csigolyákon régi katapultálási sérülés gyógyult nyoma látható funkciókárosodás nélkül, vagy emelkedett gyomorsav értékei vannak, vagy valamilyen más laboratóriumi eltérése van, és így tovább). Rögzítették, hogy fizikai kondíciója és edzettségi szintje kiváló, vagy jó, illetve, hogy a különböző terhelési próbákat kielégítően, vagy jól viseli-e el. Végül megkapta a „II. rovat szerint alkalmas (ideiglenesen nem alkalmas, vagy véglegesen nem alkalmas) a kozmikus programban való részvételre” minősítést. Ez jelentette a kiválogatás végleges, harmadik fokozatát.

A szabályzat fenntartotta a szovjetek irányító szerepére vonatkozó jogokat, kimondta, hogy „az űrhajós alkalmassági vizsgálatok legfőbb szerve a Szovjetunió Legfelsőbb Orvosi Bizottsága” (vagyis a Légierő Központi ROB-ja), és intézkedett arra vonatkozóan is, hogy „az űrhajós jelöltek orvosi kiválogatásának munkáját minden szinten a Szovjetunió Légiereje irányítja”, vagyis nem a civilek. A jegyzőkönyveket az Interkozmosz részéről Ny. M. Rudnij orvos altábornagy (aki a VSz-berkekből a honvédorvosok jó ismerőse és barátja volt), a Legfelsőbb Orvosi Bizottság elnöke (valójában a Légierő Központi ROB elnöke) és helyettese írta alá. Később még szó fog esni arról, hogy vajon hogyan kerül ide a civil Interkozmosz?

Ny. I. M. Rudnij orvos altábornagy mellett repülő- és űrorvosi kérdésekben döntő szava az orvosi végzettséggel rendelkező V. G. Lazarev űrhajós ezredesnek volt, aki a szovjet katonai űrrepülés nagyágyújának számított. 1966-tól kezdve vett részt űrhajós orvosként a titkos, katonai programokban, a Spirál katonai program űrhajósaként képezték ki, majd az „Almaz” katonai űrállomásra kapott átképzést. A szovjet Hold-programban is részt vett. 1976-ban bízták meg a VSz tagállamok űrhajósainak kiválogatását végző Űrhajós Kiképző Központ repülőorvosi bizottságának vezetésével. Az esetek többségében ő vezette VSz tagállamokba utazó szovjet ROB delegációját. Felügyelte a nemzetközi személyzetű missziók felkészítését.

Az Interkozmosz űrhajósok (valójában tehát a VSz elfogó vadászpilóták) kiválogatását három csoportban végezték. Az első csoport a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság űrhajósaiból állt. 1977-ben indult a második kiválogatási sorozat a Bolgár Népköztársaság, Magyar Népköztársaság, Kubai Köztársaság, Mongol Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság részvételével. 1979-ben a Vietnámi Szocialista Köztársaság is „belépett” az Interkozmoszba, így le kellett folytatni a harmadik kiválogatást is.

A három „kiemelt” állam elsődlegessége a legenda szerint politikai megfontolásokból fakadt. Mai orosz vélemények szerint a csehek elsőségének (figyelmeztetésül) a VSz katonai beavatkozásának 10. évfordulója lehetett az oka. A további sorrendet illetően pedig az tudható, hogy – a lengyelek erőteljes tiltakozása miatt az első előterjesztésüket megváltoztatva – a szovjetek a következő munka-értekezleten már a cseh-lengyel-német sorrendet „javasolták”.

A második csoport a cirill abc sorrendjében repült. Egyes akkori szovjet vélemények szerint ez a sorrend sem volt véletlen, Nicolae Ceausescu román pártfőtitkár ellen irányult, akinek a VSz-ben folytatott „külön utas politikáját” kívánták ilyen módon is büntetni. Mindenesetre a román űrhajós repült utoljára, még a később kiválogatott vietnámi űrhajós is megelőzte, aki majdnem egy évvel korábban repülhetett, mint a román űrhajós.

A moszkvai repülőorvosi konferencia

1974 nyarán a VSz tagállamok hadseregei repülőorvosainak („Titkos” minősítésű) XV. konferenciáján ismertették először a szovjet űrhajós kiválogatás módszereit, bemutatták a moszkvai repülőorvosi és Űrkutatási Intézetet, a szovjet Légierő Repülőkórházát és a csillagvárosi Űrhajós Kiképző Központ intézményeit. Ekkor jártak először magyarok a nyilvánosság elől akkor még elzárt Csillagvárosban és annak katonai körleteiben. A titkos katonaorvosi eseményről csak a beavatottak szűk köre tudhatott.

Két évvel később, a magyar Űrkutatási Kormánybizottság 00432/1976. ÜKB jelű „Szigorúan Titkos” minősítésű okmányában arról olvashatunk, hogy szovjet kezdeményezésre, 1976 szeptemberében a szocialista országok képviselői államközi megállapodást írtak alá Moszkvában, mely szerint az Interkozmosz szervezet keretében együttműködést vállaltak a világűr békés célú kutatása és hasznosítása céljából. A békés célú űrkutatás hangsúlyozására a megállapodást a szocialista országok kormányainak felhatalmazása alapján a tudományos akadémiák képviselői írták alá. Az egyezmény aláírása után a Szovjetunió delegációja javaslatot tett a szocialista országok állampolgárainak a szovjet űrhajók és űrállomások személyzetének állományába történő felvételére. Azon persze el lehet gondolkodni, ha valóban a világűr békés célú kutatásáról lett volna szó, akkor ezt miért kellett „Szigorúan Titkos” minősítéssel ellátni?

Mindenesetre megtörtént a katonai vállalkozás „civilesítése”, habár a lényeg nem változott. A szocialista országok űrhajósait nem szerelték le, rendfokozattal rendelkező katonák maradtak, akiket kiválasztásuk után nemzeti hadseregeiktől – katonai rend szerint – az Űrhajós Kiképző Központba, szovjet katonai parancsnokság alárendeltségébe vezényeltek.

Az 1976-os „civil” államközi egyezmény némi zavart okozott a szocialista országok katonai szervezeteinél. A lengyelek űrhajós kiválogatása emiatt rendhagyó volt. Mivel az 1974-es moszkvai repülőorvosi konferencián már értesültek a követelményekről, a „hivatalos” civil bejelentés előtt már készen is voltak 1976 áprilisában 71 vadászpilótájuk elsődleges kiválogatásával. Malőr. A hivatalos bejelentéshez képest az NDK-sok is hamarabb kezdték el a kiválogatást, de aztán fegyelmezetten betartva a játékszabályokat csak 1976 júliusában jelentették, hogy készen vannak 30 vadászpilótájuk elsődleges kiválogatásával.

A sokszor párhuzamosan futó katonai és civil űrkutatási szervezetek tevékenysége – később még látni fogjuk, hogy időről-időre milyen súrlódásokat okozott. Csak a beavatottak tudták, hogy a kérdések katonai vonalon dőltek el, megelőzve a civileket, még kormányszinten is. A helyzet illusztrálására érdemes idézni Czinege Lajos vezérezredes egyik leveléből. A Honvédelmi Miniszter a Minisztertanács részére megfogalmazott – 0102/2/1978. Nyilvántartási számú, egykor titkos minősítésű – előterjesztésében ismertette az űrhajósok kiválogatásával kapcsolatos körülményeket. Az előterjesztés egy 102/3/1978. Nyilvántartási számú kísérőlevéllel a Minisztertanács Titkársága vezetőjén keresztül került a Minisztertanács elé. Ebben a Honvédelmi Miniszter leírta, hogy a magyar űrhajósokkal kapcsolatos határozathozatal már megtörtént – vagyis a magyar Minisztertanácsnak döntési jogosultsága ebben a kérdésben akkor nem volt – csupán tájékoztatás céljából készült a miniszteri előterjesztés.

„Kedves Varga Elvtárs! Telefonbeszélgetésünkre hivatkozva mellékelten küldöm az űrhajós-jelöltek kiválasztásáról készült jelentést. Kérem szíves intézkedésedet annak alapján a javasolt határozat-tervezet jóváhagyására. Kérem továbbá, hogy a minisztertanács tagjai – figyelembe véve, hogy a testületi határozathozatal már megtörtént – alapvetően tájékoztatás céljából kapják meg a jelentést a hozzá csatolt életrajzzal együtt. Budapest, 1978. március 10. Elvtársi üdvözlettel Czinege Lajos.”

A „hetek” csoportja

A magyar űrhajós kiválogatás 1977-ben kezdődött, és még abban az évben be is fejeződött. Az elsődleges kiválasztás szakaszában 42 szuperszónikus vadászpilótánk teljesítette a kritériumokat, közülük az intézeti kivizsgálás során pedig hét magyar elfogó vadászpilótát találtunk alkalmasnak. Ők alkották a „hetek” csapatát. Kiváló testi és lelki tulajdonságokkal rendelkező fiatalokból állt ez a csoport. Weigel Endre százados, Elek László százados, Gutyina Péter százados, Neumann György százados, Buczkó Imre százados, Farkas Bertalan főhadnagy és Magyari Béla főhadnagy kapott a magyar katonai hatóságoktól alkalmas minősítést.

A sikeres magyar űrhajós kiválogatás szakmai berkekben nagy szó volt akkoriban, mert több országban is nehézségek merültek fel. Bulgáriában például kiderült, hogy nincs a kritériumoknak megfelelő életkorú (25-35 éves) jelölt, ezért kiterjesztették az életkori határokat. Romániában is kénytelenek voltak kiterjeszteni az életkori kötöttségeket, és más hiányosságok miatt is pótszűréseket kellett lefolytatni. Mongólia esetében egyszerűen nem volt elegendő számú elfogó vadászrepülőgép-vezető, ezért kénytelenek voltak engedményeket tenni. Említettük, hogy a vietnámiak közül csak az amerikaiak ellen harcoló hajózók vehettek részt a kiválogatáson. A legtapasztaltabb „ász” pilóta Nguen Van Coc volt, aki az amerikaiak felett 9 légi győzelmet aratott, Pham Tuan pedig (aki végül is űrhajós lett) ebben az időben már egy amerikai B-52 lelövéséért a Vietnámi Szocialista Köztársaság Fegyveres Erőinek Hőse kitüntetés birtokosa volt. A kiválogatás végső, harmadik szakaszában, a Szovjetunióban a csehszlovákok jelöltjeiből csak ketten kaptak alkalmas minősítést, a románok közül pedig csak három alkalmas jelöltet találtak. A magyarok „csont nélkül” átmentek.

Az alkalmassági vizsgálatok

A hét kiválasztott magyar űrhajósjelölt nehéz vizsgálatokon volt túl. Szükségesek voltak ezek a vizsgálatok, hiszen ezekben az években már meglehetősen jól tudtuk, hogy mit kell kibírni egy űrhajósnak. Tudtuk, hogy az űrrepülés milyen veszélyes és nehéz. Veszélyes, mert az űr nem megbocsátó, a legapróbb hiba is könnyen halálhoz vezet. Nehéz, mert extrém környezeti feltételek között kell dolgozni, és ezeknek a feltételeknek csak a különleges testi és lelki adottságokkal rendelkezők tudnak megfelelni. Sok száz ember közül csak egy-két ember alkalmas kozmonautának. Az alkalmatlanokat távol kell tartani, mert vagy nem élnék túl, vagy végzetes galibát okoznának.

G. Tyitov és L. Tyereskova űrrepülése óta tudjuk, hogy a mozgásbetegség űr formájára érzékeny ember nem alkalmas. Ezért még a Földön nehéz és kimerítő terheléses vesztibuláris vizsgálatoknak kell kitenni a jelölteket, hogy megállapítsuk ki fogják-e bírni a súlytalansághoz való alkalmazkodás első óráit, vagy nem.

A. Nyikolajev és V. Szevasztyanov csaknem életét áldozta 18 napos űrrepülése után a Földre visszatéréskor, mert akkoriban még nem tudtuk, hogy a súlytalanság milyen káros hatással van az ember szervezetére. A. Nyikolajevet újra kellett éleszteni, és V. Szevasztyanov is rossz állapotban volt, csak a helyszíni intenzív orvosi ellátásuknak köszönhető, hogy túlélték a súlytalanság után földi gravitációhoz való alkalmazkodás időszakát. A. Nyikolajev szívizomzata maradandó károsodást szenvedett. Azóta tudjuk, hogy billenőasztalon, változó irányú gravitációs térben is meg kell vizsgálnunk a jelölt szív-érrendszeri reakciókészségét, és el kell bírálnunk, képes lesz-e a különféle gravitációs körülmények között életben maradni?

R. Gordon az űrséta során a teljes kimerülésig hajszolta magát, pulzusa tartósan 162-re nőtt, légzésszáma elérte a 40-et. A lihegés súlyos élettani-biokémiai állapothoz vezetett. Űrsétája alatt időnként több mint egy lóerő teljesítményt fejtett ki, miközben az emberi teljesítőképesség tartósan csak fél lóerőnyire tehető. R. Gordon által fejlesztett hőmennyiség nagyobb volt, mint amennyire a légkondicionáló rendszer kapacitását tervezték. A katasztrófa ott ólálkodott a közelben. Azóta, még a Földön fizikai terheléssel futószőnyegen a maximális élettani állapotba hajszoljuk el a jelöltet, hogy feltérképezzük, képes lesz-e fizikailag teljesíteni a feladatát?

V. Zsolobov a katonai Almaz űrállomás fedélzetén egy áramkimaradás után parancsnokával erős stressz helyzetbe került. A teljes sötétségben, a földdel való kapcsolat hiányában, önerőből kellett feléleszteniük az űrállomást, vagy órák alatt odavesznek. Sikerült életet lehelni a bonyolult életfenntartó rendszerekbe, megmenekültek, de a stressz maradandó károsodásokat okozott. Az űrrepülést meg kellett szakítani, V. Zsolobov mély stuporózus állapotba került, magatehetetlenül lebegett a súlytalanságban, képtelen volt még a kommunikációra is, társának kellett felöltöztetni és bekötözni az ülésbe a kényszerleszálláshoz. Az eset felhívta a figyelmet a széleskörű pszichológiai vizsgálatok szükségességére és a stressz tűrőképesség előzetes meghatározásának fontosságára. És felsorolhatnám a különböző terheléses vizsgálatok teljes tárházát. Mindegyiket nehéz teljesíteni és egyik sem felesleges.

Ugyanilyen fontosak a klinikai vizsgálatok is. V. Vaszjutyin már a Földön is meglévő krónikus betegségét eltagadta, önmagát „gyógyította”, még kuruzslóhoz is fordult. Lappangó betegségével indult az űrbe. Felelőtlenül nem gondolt arra, hogy az űrrepülés kedvezőtlen élettani hatásai következtében betegsége törvényszerű, hogy fellángol az űrben, munkaképességét el fogja veszíteni, és ezzel a tettével hatalmas károkat fog okozni. Betegsége miatt menteni kellett az űrállomásról, és az űrrepülés megszakítása miatt katonai feladatok maradtak el. Összesen nyolcvan féle művelet hiúsult meg. Hiába dokkolt az űrállomásra a katonai felszerelésekkel megtömött (egyébként méregdrága) 19-tonnás Kozmosz-1686-os modul, elmaradt az űrállomás bővítése, és például nem állt szolgálatba az ellenséges tevékenység felderítésére szolgáló korai rakétacsapás riasztó rendszer, vagy a Pion-K lézer teleszkóp. Nem került sor az űrsétákra, és elmaradt V. Szavinih 282 napra tervezett súlytalansági rekordkísérlete, vagy például egy betervezett szovjet női űrhajós csoport repülése is miatta hiúsult meg.

Hozzá nem értő laikusok sokszor szörnyűködnek és felesleges macerának titulálják az alkalmassági vizsgálatokat. Még többen nem ismerik el, hogy az űrhajósok rendkívüli képességű emberek. Hozzászoktunk a mindig mosolygós, aláírásokat osztogató, barátságosan integető űrhajósok látványához, és nem gondolunk arra, milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül egy karnyújtásnyira a katasztrófától.

Mindenesetre a hét magyar vadászpilóta mindent kibírt, minden vizsgálaton alkalmasnak bizonyult, amikor megérkeztek Kecskemétre a szovjet ROB tagjai.

Titkos magyar űrkutatás